Pszichiáter válaszol

Még 10 éve állapították meg, hogy szorongásom van. Akkor voltam 11 éves, és akkor fel akartak írni gyógyszert, de a szüleim nem akarták! Viszont most úgy érzem, hogy szükségem lenne rá. Bár nincsenek kifejezett jelei a szorongásomnak, hanem csak van bennem egy általános rossz hangulat. Néha depressziósnak érzem magam és sírás tör ki belőlem, de nem tudom miért. Ön szerint érdemes lenne szednem a gyógyszert, nincsenek káros hatásai? És mennyiben segít ez általában? Köszönöm.

Üdv!
Én nekem tic betegségem van: szájrángatás, pislogás nyakrángatás. Magnéziumtabletta használ valamit?
Kérem, segítsen, mit tegyek.

Üdvözlöm! 49 éves nő vagyok. Két diplomával is teljesen sikertelen. Állandó félelemmel küzdök. Rettegek a konfliktusoktól és a feladathelyzetektől, hogy nem tudom megoldani, leszerepelek, lenéznek, utálni fognak stb. Nehezen találok munkát, mert nem tudom eladni magam és, ha sikerül, akkor is csak pár hónapra, mert mindent leépítenek és bezárnak körülöttem. Ha sikerül elhelyezkednem nagy ritkán, akkor a helyi konfliktusok okoznak bennem pánik szintű félelmet nap, mint nap, minden percben (akár a legkisebbek is). Évekig szedtem gyógyszereket, kb. 15-20 évig, de azok sem sokat segítettek. Ebben az évben már abbahagytam a mellékhatások miatt. Vagy elalszom tőlük, vagy meghízok, vagy lekorlátoznak más területen és a szorongáson ugyan valamicskét segítenek, de az önértékelési zavarokon nem. Sajnos közel 50 évesen még csak 24 év munkaviszonyom van, így nyugdíjig iszonyat hosszú időt kéne még ledolgoznom, de Nógrád megyében szinte lehetetlen munkát találni. Most sikerült, de rettenetesen nehezet: bentlakásos otthonban vagyok 21 hátrányos helyzetű, vegyes életkorú, balhés fiúval napi 10 órában. Minden nap nyugtatókkal indulok munkába, és még így is nagy erőfeszítésembe telik, hogy megtegyem az első lépéseket, illetve ne rohanjak haza egy adott helyzetben. Itt folyamatos konfliktushelyzetben vagyok, mondanom sem kell. 3 hete dolgozom és azt is most jelentették be, hogy júniusban ezt a helyet is bezárják. Az egész életem egy csőd, nem látok kiutat. Pénz nélkül megfelelő orvosi segítséget sem kapok (az általános helyi ellátás nem tudott segíteni ennyi éve). Mi lehet a megoldás?

Tisztelt Doktor Úr, furcsa kérdéssel fordulok Önhöz. Megismertem egy kedves, sportos férfit, 53 éves. Kapcsolat szövődött közöttünk. Az együtt töltött idő alatt néhány furcsa szokását tapasztaltam: nyughatatlanság, riadtság, úgy hívjuk „ugrásra kész" magatartás, kissé előre hajtott felsőtest. Nagyfokú, már rendetlenségnek nem is nevezhető hanyagság: mobiltelefon elhagyása itt-ott, elfelejtése hol, SMS-ek meg nem nézése, nem adekvát válasz a kérdésekre. Nagyfokú hangulatingadozás, alapvető pesszimizmus és önértékelési probléma. Mindezeket viszont abszolút elfogadható módon megmagyarázta az egyébként nem kicsi, sőt nagyon komoly problémáival, amik a vállalkozásához fűződnek. Kisebb hazugságokon néha rajtakaptam, de valahogyan azt is megmagyarázta. Most a legmegdöbbentőbb módon megkeresett levélben a felesége, és gyakorlatilag az derült ki, hogy a férfi olyan hazugságsorozatokban élt, ami szerintünk már túllép a normális határon. A legdurvább példa: egy hétvégi együttlétet az édesanyja halála miatt mondott le, júniusban!!! és azóta is minden oda vonatkozó kérdésre: Halottak napja, temetés, a halott házának kiürítése.....minden kérdésemre komplett, viszonylag hosszú történetekkel válaszolt. A mama azóta is vidáman él! A feleségének virtuális barátnőről beszélt, akiről azt se tudja, valójában kicsoda. Ezen közben napi telefonkapcsolatban voltunk, e-mailekben írtunk sok mindenről, minden problémájáról (amik súlyosak) beszámolt, valamint arról is, hogy hogyan akarja megoldani őket. Azok az üzleti tárgyalások, amiknek a 80 %-nál tart, a felesége szerint az álomvilágában léteznek, nincsen semmi ilyen üzlet kilátásban. Közben készültünk januártól egy közös életre abban a kis városban, ahol él. Számomra és a felesége számára most elég nagy a sokk, de leginkább az a kérdés, hogy egy ilyen, szinte két személyt élő ember, aki ennyire életszerűen hazudik, hogy hónapokon át két hozzá közel álló nőt megtéveszt, és most úgy tűnik nincs is tudatában, hogy mi történt (mármint hogy mi megbeszéltük a dolgokat a feleségével), az nem valami betegség jele? Egyikünk sem haragszik rá, inkább mind ketten féltjük, és azt hiszem mindkettőnk fejében megfordult, hogy beteg emberről van szó. Tudom, lehetne viccelődni a zseniális férfiról, aki lám-lám, két nőt is az orránál fogva vezetett.........bár erről lenne szó. Sajnos nem tudom jobban érzékeltetni a furcsaságokat, amik most már nyilvánvalóak, de a történésük idejében a hozzájuk fűzött érvekkel tökéletesen logikusak és elfogadhatóak voltak. Ön szerint létezik ilyen személyiség-kettőződés? Köszönöm a válaszát! Üdvözlettel.

27 éves lány vagyok, egyedülálló. 2010 telén szorongásos depresszióval kezeltek gyógyszeresen. 3-4 hónap után kezdett javulni az állapotom. A gyógyszerekről leálltam és nem jártam pszichiáterhez sem. Most ismét ilyen állapotban vagyok. Kiszolgáltatott helyzetben vagyok, de mivel egyedülálló és fiatal vagyok, 5 éves szakmai tapasztalatom (+ referencialevél) van már és nyelvismeretem is, lehetőségem lenne valóban élnem a fiatalkori lehetőségemmel és egyedülállóságommal egy jobb környezetben. Azonban a félelmeim (ami egy egészséges ember gondolatában nincs) visszatartanak. Rendkívül rossz a memóriám és úgy érzem, szinte soha nem tanulok a hibáimból. Mintha nem éreznék, és nem lennék képes a gondolataim önálló irányítására. Szükségem van valakire, aki irányít, apróságokban is! Nem találom fel magam, pl. ha erőt veszek magamon és kimegyek a partra, megnézem a vizet, a kacsákat, mindig azt érzem, hogy egyedül vagyok, de még munkaidőben is ezt érzem, a közvetlen kollégáim között. Szűk látókörű vagyok, de azt hiszem nyitott a világra. Fiatal felnőttként pl. nincsenek szexuális igényeim, és az élet egyéb területén is megelégszem a kevesebbel is. Rendkívül érzékeny vagyok, mintha az érzelmeim irányítanának mindenben. Negatív vagyok, zárt világ. Nem érzékelem a változást, mintha minden nap ma lenne. Megállt az idő. Könnyen befolyásolható vagyok, megvezethető. Elutasítom még a jó szándékú embereket is magam körül. Az érzéseimet elnyomom, és amikor már minden kötél szakad, robbanok. Ilyenkor dühös és agresszív vagyok. Mindenkit leépítek magam körül. A figyelmem a körülöttem lévő embertársaimra (magára a beszélgetésre) percekre szűkül, nem bírom elviselni az embereket. Saját magam ellensége vagyok. Az észlelés, érzékelés, a kontroll hiányzik belőlem. Az élettől kapott ingereket nagyon nehezen veszem fel és nehezen kerekedek felül a megpróbáltatásokon. Ezért elbújok a világ elől. Sokszor válaszolok olyan kérdésekre, ami nem tükrözi az igazi énemet, csupán válaszolok, mert kérdeztek, szóval általánosítok. (Megfelelési kényszer?) Mindig úgy érzem, hogy nagyon gyerek vagyok. Rengeteg elnyomás van bennem. A munkahelyemen gépiesen, bemerevedve dolgozom és mindig ugyanúgy (szellemi munkát végzek). Viszont rengeteget ötletelek, kreatívkodok, ilyenkor túlzásba esek, és mintha átesnék a ló túlsó oldalára. Nem bírok leállni. Egy új kolléganő betanításánál nagyon nehezen adom át az információkat, és sokszor nem célirányos a mondanivalóm. Problémás vagyok. A munkahelyemen kívül megszűnik az életem, a nagy semmi vagyok. Külsőleg csinos, feltűnően szép arcú lány vagyok. Lehetőségem tengernyi, de mintha mindig kívülállóként lennék benne az élethelyzetekben, vagy ha érzem a közelséget, akkor elmenekülök belőle. Amikor felismertem ezt az egészet tavaly télen és elmentem a pszichiáterhez, akkor azt hittem, hogy skizofréniás vagyok és most is ugyanazt érzem. Az apukám, kb. tízszer fordult meg élete során elvonón és pszichiátrián, mert nagyon gyenge jellem, aki nem képes felülkerekedni az élet megpróbáltatásain, és ilyenkor alkoholba fojtja bánatát. Az anyukám pedig 2 évvel ezelőtt került be a pszichiátriára (először életében, ő személyében egyébként normális asszony), abban az időszakában, amikor egyedül élt. Mikor kiengedték, rá pár hét elteltével nagyon féltem tőle, mert olyanokat mondott, hogy azért kapcsolta ki a telefonját, mert lehallgatják, fényes fényeket szokott látni, azt is mondta, hogy állítólag figyeli valaki a szomszédból, a bokor mögül, és már a kórházban sem fogadta el az ételt, azt sem, amit otthonról vittünk neki, mert azt hitte, hogy belekevertek valamit. De azóta már minden rendben. Ingerszegény környezetben nőttem fel, 4-5-6 évesen már dolgoztam a földeken, az első fizetésemet 11 éves koromban kaptam, amiből rövidnadrágot vettem, mert nem bírtam elviselni a meleget a hosszúnadrágban. A törődést és a szeretet nem kaptam meg, a lehetőséget pedig elvették előlem. Most is ugyanezt érzem, pedig már nem élek az energiáimat lehúzó és énemet nyomorba döntő fertő családban. Eltelt 5 év, azonban a negatív emlékképek, melyek feltörnek belőlem nap, mint nap elnyomnak, lefoglalnak a negatív gondolatok és attól félek, hogy a vesztembe rohanok, és valami olyat teszek, ami nem egészséges. Ha ez a mentális betegség, amely úgy érzem apunál erősebb, örökölhettem-e? Mert már kialakult nálam, ez biztos. Leszek-e valaha alkoholista? Most lehet, hogy ez egy beteg gondolat, de azt vettem észre, hogy állandóan szomjas vagyok, télen jobban, mint nyáron (nem vagyok cukorbeteg, 2 héttel ezelőtt voltam laborban), persze én vizet iszom vagy szörpöt. Ha egyszer felszabadulok, akkor úgy igazán, őszintén nyúlni fogok-e az alkoholos pohár után? Ki tudja-e zárni nálam a skizofréniát? Mi a megoldás? Van-e olyan gyógyszer, ami észhez térít, ami lerövidíti az időt, és végre élvezhetem a fiatalkori energiámat és érezhetem az életérzést? Mennyi időt ad a tünetmentességre? Félek, hogy elveszítem a fiatalságomat és le fogok csúszni mindenről... A körön kívül szeretnék látni, és nem magammal foglalkozni, kiszorítani a gondolataimból a negatív emlékképeket. 2011 nyarán visszakerültem a pszichiáterhez. A gyógyszeres kezeléstől csak álmos voltam, szabadságot nem kaptam. Kérem a segítségét. Köszönöm!