Pszichiáter válaszol

Tisztelt Doktor Úr!

Huszonéves egyetemista vagyok. Már több éve, hogy kényszergondolataim vannak, amelyek különböző félelmekben jelentkeznek. Pl. félelem, hogy kudarcot vallok a tanulmányaimban, hogy nem értem meg az olvasott szöveget, hogy nem fogok "működni" az ágyban stb. Illetve bűntudatszerű érzésekben (pl. jól tettem-e, mondtam-e dolgokat az előbbi találkozás során stb.). Vagy nonszensz képzetekben (pl. egy hídon sétálva mi lenne, ha leugranék stb.). Ezek eddig külső személyek számára nem manifesztálódtak, nem is beszéltem róla senkinek (nem tudom, hogyan "kellene" erről beszélni), sőt félelmeim ellenére alapvetően jól alakulnak a dolgaim, jók a jegyeim, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek barátnőmmel már lassan másfél éve. De mégis ezen kényszergondolatok, amelyeknek látszólag semmi alapja (családi, párkapcsolati stb. trauma sem ért még eddigi életem során) energiám jelentős részét lekötik nap mint nap és megnehezíti a koncentrációt, akármiről is legyen szó. Szerencsére alvászavaraim sincsenek (soha nem is voltak), van étvágyam, életkedvem, nem vagyok betegeskedős típus, nincsenek dühkitöréseim, szóval ezért sem értem, hogy ezek a "démonok" miért jelentkeznek nálam. Már egy ideje alkalmazom azt a technikát, hogy igyekszek nem tudomást venni róluk és azonnal más irányba terelni a gondolkodásomat, de eddig nem sok sikerrel jártam. Az utóbbi hónapokban úgy érzem, ezeknek hatására korábbi szilárd önképem kicsit megingott, de továbbra is töretlenül hiszek benne, hogy sikerül visszanyerni régi formámat. Véleménye szerint mitévő legyek, problémámmal kihez vagy mihez forduljak? Válaszát nagyon köszönöm!

Tisztelt Doktor Úr!

A segítségét, illetve a véleményét szeretném kérni. Huszonhat éves lány vagyok, és ha jól gondolom a pánikbetegség tünetei jelentkeznek nálam. Eddig a tünetek autóban, buszon, repülőgépen, sőt gyerekkoromban kerékpáron utazva is előjöttek. A tünetet sajnos nem tudom pontos szavakkal leírni, mert elég furcsa érzés kerít akkor hatalmába, amikor rám tör, de amit hirtelen reakcióként kivált, hogy görcsbe rándul a gyomrom, melegem lesz és a kezemmel kapaszkodom valamibe. Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy ez a „valami” elhatalmasodjon felettem, mondván minden fejben dől el. Ezzel a hozzáállással sikerült is azt elérnem, hogy buszon és autóban már csak nagyon ritkán tör rám. De a nyáron utaztam külföldre busszal és repülővel is, és akkor is rám tört a pánik. Hiába próbálkoztam bármilyen figyelem elterelő cselekvéssel, illetve ettem homeopátiás stresszoldót is, nem volt eredményes. Ha rám tör a pánik, rövid időn belül el is múlik, mert igyekszem magam megnyugtatni. Néha az az érzésem, hogy már én magam generálom. A nyári utazások során is, az lehetett a baj, hogy már előre stresszeltem magam, hogy vajon rám tör-e a pánik, vagy sem, és ha igen akkor mit csinálok. És rám is tört. Ön szerint mit tudok tenni? Szeretnék ebből a mókus kerékből kikerülni.
Előre is köszönöm a segítségét!

Tisztelt Doktor Úr!

A problémám régi keletű, egy korábbi munkahelyemen szinte minden nap kellett utaznom, és kialakult az állandó félelem érzet a "vécézéstől". Az utóbbi időben jelentkeztek a tünetek erősebben, a tömegközlekedésen való utazás nehezen megy. 35 éves vagyok, pánikbetegségem van (néha rosszul akarok lenni, elájulás érzés, izzadás, hevesebb szívverés). Pszichiáternél voltam, gyógyszert már írt fel (minden reggel napi fél tabletta) + egy másik gyógyszert javasolt (ha "hirtelen kell"). Milyen egyéb technikát javasolnak (légzés, jóga, stb)? Ha előjönnek a tünetek, mit tegyek (mondogatom, hogy nem lesz baj, ettől nem leszek rosszul, csak fejben érzem, nagyokat lélegzem, stb). Azt olvasom, hogy a gyógyszerem kb 2-3 hét múlva hat - ez általános, vagy egyénileg eltérhet?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel,
Marci Áron

Kedves Doktor Úr!

Eléggé tanácstalan vagyok. Kezdeném azzal, hogy IC munkát végzek, lassan 1 éve, napi 10 órában, s délután (bár mostani hetekben reggelente is) sok az üresjárat, s nem tudok mihez kezdeni már magammal. Sokat agyalok, s szerintem ez készít ki, mi a véleménye? Tüneteim 2 hete vannak, sokat fáj a fejem (bár ez régebb óta). Reggelente úgy kelek már, hogy hányingerem van, s gyomrom is össze van szorulva. Alig eszek. Semmihez nincs kedvem, életkedvem nulla, s erőm sincs semmihez. Munkába menésnél is kell 20 perc, hogy rábírjam magamat venni, s bent meg néha izzad a tenyerem, hányingerem van, s olyan érzés, hogy testileg már nem sokáig bírom. Mindig visszahúzódó voltam, néha jártam ki közösségekbe (utóbbi időben ritkábban), meg még sorolhatnám a dolgokat napestig, de most jönne ez ki rajtam? Hogyan kezelhető, mit kellene tennem? Ez már szorongás vagy depresszió, vagy micsoda? Huszonévesen eléggé rossz érzés ez.
Köszönöm.

Nekem az a problémám, hogy iskolás korom óta izzad a tenyerem, szinte mindig. Nehezen tudok kapcsolatokat kialakítani, mert társaságban jobban felerősödik, ilyenkor patakokban folyik rólam a víz mindenhol. Nagyon szégyellem, borzasztó kellemetlen dolog, ezért nem nagyon szeretek a középpontban lenni, és túl érzékeny is vagyok. A körzeti orvosomnak említettem már, de nem nagyon foglalkozott vele. Esetleg tudna ajánlani Veszprém megyében valakit akihez fordulhatnék ezzel a panasszal? Önnek mi a véleménye?