Félelmetes ajándékvásárlás. Vajon eleget tudok a bukósisakokról?

Számomra mindig nagy dilemma, hogy mit is vegyek az embereknek ajándékba karácsonyra, vagy épp a születésnapjukra. Két hét múlva lesz az egyik legjobb barátomnak a születésnapja, és szeretném valami különleges ajándékkal meglepni őt. Már nagyon régóta ismerem, ebből adódóan nagyjából tudom, hogy mire vágyna. Nem szeretek fölösleges kacatokat venni az embereknek, ezért mindig kisebb szorongással tölt el az ajándékvásárlás. Szóval tudni kell erről a barátomról, hogy él-hal a motorozásért. Pontosan emiatt valami ehhez kapcsolódó dologban gondolkodtam. A baj csak az volt, azért írom múlt időben, mivel szerencsére azóta megoldódott, hogy én viszont egyáltalán nem értek a motorokhoz, sem a hozzájuk tartozó kiegészítőkhöz.

Arra jutottam, hogy meglepem a barátomat egy jó minőségű bukósisakkal. Valahogy azonban sejtettem, hogy ennek a megvásárlása nem lesz a legegyszerűbb dolog, hiszen minden bizonnyal ehhez is kéne tudni egy csomó dolgot. Még jó, hogy volt annyi eszem, hogy még mielőtt felkerekedtem volna, hogy valahonnan beszerezzem ezt az ajándékot, otthon leültem a gép elé és rákerestem a bukósisakokra a neten. Találtam is egy oldalt, ami kimondottan arra szolgál, hogy az ember minél több hasznos információt megtudjon a bukósisakról. Úgy érzem, hogy ez az oldal mentett meg attól, hogy mondjuk valamilyen vacak, vagy nem megfelelő sisakot vegyek. Ugyanis ezt böngészve tudtam meg, hogy hogyan kell a sisak méretét kiválasztani, milyen kell legyen annak a belseje, sőt még azt is megtudtam, hogy hogyan kell megvédeni a karcolásoktól. Ráadásul egy kuponnal is gazdagodtam, amit be is fogok váltani, amikor elmegyek megvenni az ajándékba szánt sisakot. Csak még előtte valahonnan meg kellene tudnom, hogy hány centi a barátom feje. Szerintem megfogom kérni a lányát, hogy mérje le a mostani sisakját. Ha a fejét kérném, az azért mégiscsak feltűnőbb lenne. Azt is olvastam, hogy a sisakokat át is lehet festeni, ezzel még egyedibbé varázsolva azt. Ezt persze jobb szakemberre bízni, főleg nekem, akinek nagyon rossza kézügyessége. Szóval, ha nem futok ki az időből, akkor ezt is be fogom vállalni, hiszen így tényleg egyedi ajándék lesz.

Tudom jól, hogy elég gyakran félek elég sok mindentől, de lassan kezdek rájönni, hogy kellő utánajárással, egyre kevésbé lesznek félelmetesek a dolgok.

Minden hozzám hasonló szorongó embernek azt tanácsolom, hogy próbáljon meg nyitni a világ felé. Azoknak a dolgoknak, amiket nem ért, olvasson utána. Nem otthon ülve, a plafont bámulva lesz jobb az életünk, hanem ha a kezünkbe vesszük azt, és igyekszünk mindent megtenni félelmeink leküzdése érdekében.

Szurkoljatok, hogy a barátomnak tetsszen a meglepetés ajándéka.