Itt van az isteni, folyton nőfalással hírbe hozott David Beckham. Nos, ez a címlapokon, partikon szereplő Beckham például az emberektől retteg. Vagy az intenzíven öregedésnek indult, inassá kínzott karú Madonna megőrül, ha dörög, villámlik az ég. A világsztár Nicole Kidman – ki hinné! – leginkább a szerepléstől riadozik. Attól, amit igencsak magas szinten művel, attól, amiben a legjobb. Nézzük, mi bújhat meg a citált világhírűek szorongása mögött!

David Beckham a brit futballfenomén az emberektől való félelméről önéletrajzában maga ír. Egyébként a sportoló a rendetlenségtől is retteg, éppen ezért hatalmas gardróbjában színek szerint kell az ingeknek csoportosulniuk. A családi hűtőben az italok nem érkezési sorrendben kerülnek be, hanem precíz elrendezésben tárolódnak. Sőt, a helyzet még rosszabb. Victoria Beckham a nem kevésbé világhírű nej férje rendmániájáról egy helyütt a következőket nyilatkozta: „A házban mindennek stimmelnie kell. Ha három doboz kóla van a hűtőpolcon, egyet inkább kidob, mert  a három páratlan szám.”

Madonna a dörgéstől és a villámlástól retteg. A ködös Albion – míg tartott a neves filmrendezővel a házasság – így nem igazán számíthatott nyugodt otthonnak...

Christina Ricci színésznőnek ritka problémával kell naponta megküzdenie. A fiatal nő fél a szellemektől, az egerektől, meg – micsoda abszurditás –, hogy az úszómedencében elkapja egy cápa. Ki hinné, hogy létezik ilyen, de a növények közelében hideg veríték veri ki.  „A növények piszkosak, és nem értem, miért visznek az emberek piszkot a házba. Ha meg kell érintenem őket, nagyon rosszul érzem magam” – nyilatkozta.

Roger Moore a legendás 007-es a fegyverektől félt. Tőle az volt olvasható, hogy amikor a filmjében egy fegyverhez ért, az automatikusan rátörő pislogás legyőzésére kellett koncentrálnia.

Pierce Brosnan, a másik világhírű 007-es kifejezetten klausztrofóbiás, márpedig az Aranyszem víz alatti jeleneteit felvenni Vele kész kínszenvedés lehetett Neki és a stábnak is.

És akkor még nem is említettük a szintén klausztrofóbiás szépséges Drew Barrymore színésznőt, aki ebbéli félelmei okán a következőt mondta: „Víz alatt színészkedni hülyeség, különösen azt imitálni, hogy bátor vagy. Aztán arra gondoltam, hogy én vagyok James Bond, valamelyest ezzel a tudattal sikerült a szereplés”.

Rachel Stevens énekesnő, a rövid életű, de nagyon sikeres S Klub 7 egykori tagja az ablaktalan vécéktől fél, retteg, hogy magára zárja az ajtót és onnan többé nincs menekvése…

Billy Bob Thornton színész szintén meglehetősen furcsa fóbiával kínlódik. Szegény az antik bútoroktól fél. „Régiségfóbiám van, így nagyon modern helyeken kell tartózkodnom. Ha beleülök egy kézzel faragott bársonyfotelba, kicsúszik alólam a világ.”  Arra gyanakszik, hogy előző életében talán régi bútorok között ölték meg.

Andre Agassi teniszlegenda szerencsésebb, Ő „csak” a pókoktól fél. A hihetetlenül tehetséges, fantasztikus, mindenben csúcs Woody Allen abszolút peches. Allen ugyanis Manhattanen kívül gyakorlatilag mindentől retteg. A napfénytől, a kutyáktól, a gyerekektől, magasságtól és a mélységtől, a ráktól, a tömegtől, a kis helyiségektől stb.

Carmen Electra korábbi Baywatch-sztár már a víz közelében is pánikrohamot kap, a másik Baywatch-tündérnek, Pamela Andersonnak tükörfóbiája van, a méltán világhírű Orlando Bloom viszont a disznóktól fut el visítva.

Nicole Kidman a szerepeléstől való görcsös aggodalmaskodásáról a következők voltak olvashatóak:  „Ez tényleg fura. Valahányszor elkezdünk egy filmet, meg vagyok győződve arról, hogy én nem tudok színészkedni, és megpróbálom lerázni a szerepet, felsorolva a rendezőnek egy rakás másik színésznő nevét, akik helyettem sokkal inkább alkalmasak lennének a szerepre.”

Johnny Depp a „karib-tengeri kalóz” pók- és szellemfóbiás, sőt, ezek mellé még bohócfóbiás is lett. „Van valami rejtett sötétség a festett arc és a műmosoly mögött, valami, ami a valódi gonosszal kapcsolatos”.
 
Keanu Reeves sötétség-fóbiában, Macaulay Culkin, a Reszkessetek betörők legendás – felnőtté nőtt – gyereksztárja agorafóbiában szenved. Mostanában, ha el kell hagynia New York-i lakását, halálosan retteg.

NBC 2011 05/10
Anyaglezárás dátuma: 2011. május. 12.